Bukta Imre festőművész videoinstallációja
2005. október 4. – október 28.
Bukta Imre egyedi figurája a magyar művészetnek. Mivel a művészet, legalábbis a grand art általában városi holmi, Bukta területe: a vidéki élet, a vidéken élő emberek és az őket körülvevő művelt és érintetlen természet nem tartoznak a művészek szokásos témái közé. A vidéki téma az ókor óta előfordul ugyan a festészetben, ám leginkább mint bukolikus táj, pásztoridill, a városi ember reménybeli pihenőhelye, ahol minden romlatlan, szép és jó, vagy épp bumfordi. Mesterünk viszont belülről látja és láttatja ezt a környezetet, és a hozzá tartozó életmódot.
Noha Bukta nem járt művészeti akadémiára, mégis olyan természetességgel alkalmazza, használja az európai művészet módszereit, eszközeit, hagyományait, mintha ez valami veleszületett adottság lenne. Olyan ő, mintha a népmesék furfangos magyar parasztjai: az okos lány, vagy Mátyás király vidéki ismerősei, akiket nem lehet becsapni, és bár nem kaptak előkelő nevelést, a legszorultabb helyzetből is, "józan paraszti eszüket" használva, egy szellemes ötlettel vágják ki magukat. Csakhogy amíg a mesékben mindig győz az igazság, és a gonoszok elnyerik méltó büntetésüket, a jók pedig jutalmukat, addig Bukta szellemességein csak rövid ideig mulatunk, mert hamar rájövünk, hogy nála a dolgok mélyén valami nagyon tragikus lapul. Elsősorban a hagyomány megszakadását, a többnyire kívülről jövő beavatkozások nyomán támadt felemás megoldások képtelenségét mutatja be. Kíméletlenül őszinte, soha sem alkuszik meg. Talán ezért is lehet egy Bukta-tárlatra mindig a legnagyobb bizalommal belépni: sohasem okoz csalódást, bár ritkán kíméletes. Mindig alaposan feladja a leckét nézőnek, kritikusnak egyaránt. Sohasem engedi, hogy kliséket használjunk a mű megértéséhez, mivel ő sem használ kliséket alkotás közben vagy ha mégis, abban van valami ravaszság.
Az őszi szántóföld mellett pattogó pöttyös labda elég abszurd látvány, különösen amikor a közelben gazt égető asszony először tűnik fel, a labda abbahagyja a pattogást és kissé "megijedve" a földön gurulgat. Aggodalma azonban felesleges, ügyet sem vet rá senki. Pedig időnként olyan magasra is felugrik, hogy kiszalad a képből, de mind hiába. Mivel nem akad játszótársa, pontosabban nem akad ember, aki rendeltetésszerűen használná, magát elunván végül kigurul a képből. A vetítéssel szemközti falon egy férfi áll portája előtt, afféle klasszikus porté, melynek megvilágítását egy alkalmilag odatolt székre felerősített asztali lámpa biztosítja (buhera). Ám (...) itt is van valami nagyon zavaró: a filmen pattogó labdát a férfi kezében tartja (nem a háttérben ülő gyerekei játszanak vele), mint attribútumot vagy különleges vagyontárgyat, holott nem sok köze van hozzá. Mi ez a labda tehát? Glóbusz? Különleges kincs, hisz magától is mozog? Közelben leszállt ufó?
(Bálványos Anna: Egy kancsó tej (részlet).
Art Magazin, III. évfolyam, 2005/6.)
Irodalom
Bán A.-Novotny T.: Bukta Imre, Budapest, 1998 (1998-ig komplett bibliográfiával)
Artendre: Bukta Imre festo-, szobrászmuvész, performer (életrajz)
Százados L.: "Csak egy kicsi szánkó. Csak egy kicsi havazás", Balkon, 1998/ 11.
Hemrik László: Tetovált nap - Bukta Imre kiállítása az XO Galériában
Pataki G.: Innocence Lost (kat., XLVIII. Velencei Biennálé).
