Kunkovács László fotóművész
KŐEMBEREK – 2005. február 1. – február 25.
Voltam pedagógus, újságíró-tudósító, könyvillusztrátor, szerkesztő és művész. Mai mesterségem ezek összessége és valami más: vizuális antropológiának nevezik. Néprajzi, szociográfiai és kulturtörténeti vizsgálódásaimat el sem tudnám képzelni fényképezés nélkül. Kezdetben a magyar népi műveltség mélyrétegei foglalkoztattak (pásztorkodás, halászat, agrártörténet, szokások, kézművesség) azután a szomszéd országokba és a Balkánra jártam, az utóbbi évtizedben pedig a sztyeppe és a tajga népei közé. Képeimből 1983 óta rendezek tematikus fotókiállításokat, amelyek eddig tíz országban fordultak meg.
Kővitézek, kőamazonok
A Kárpátoktól Mongóliáig terjedő, egybefüggő sztyeppeövezet történelmének néma tanui az esőverte, bálványszerű szobrok. Hajdan ezer és ezer állott a végtelen pusztákon - fenséges nyugalmat árasztva, dacolva az idővel. Hősöket mintáznak: kővitézek, kőamazonok. A legeltetők ma is tisztelik a régvolt nomádok emlékeit.
Ukrajna és a délorosz síkság területén már kevés található az eredeti helyén, mert begyűjtötték a múzeumok, a többi föld alá süppedt, vagy építkezések alapozásánál használták fel, mit sem tudva értékülről. A Kelet-Európában találtakat a kipcsak török nyelvű kunoknak tulajdonítják, akik a XI. század közepétől éltek ezen a tájon. Velük ért véget a lovasnépek e sajátságos hagyománya. Nem egyszerű sírkövek, mert nem az elhunytak csontjai fölött emelkednek. Magyarázatukkal több ágon próbálkoztak a régészek. Legvalószínűbbnek az látszik, hogy a jeles személy kőképét az áldozóhelyen állították fel, és a szobor állandó motívuma, a kézben tartott csésze jelzi, hogy "ő" is ivott a halotti toron a többikkel.
Feltérképezésük kézenfekvő módszre a fényképezés. Ezúttal kevésbé ismert belső-ázsiai térségek kőembereit sorakoztatjuk fel, amelyek Délkelet-Kazakisztán, Kirgizisztán, Mongólia és a dél-szibériai Altaj és Tuva fűtengerében őrködtek. Az ittenieket ótörök népek faragták a VI.-IX. században. Ahogyan a nomád birodalmak, úgy az a kultusz is innen indult el. Névtelen szobrászművészeik kevesebb részletet ábrázoltak, ettől a ázsiaiak még monumentálisabbak. Nincs két egyforma kőember az eurázsiai sztyeppén.
Kunkovács László, 1997
Irodalom
VALACHI A.: A mögöttes tartomány vonzásában, Fotóművészet, 1984/4.
HATVANI D.: Kunkovács László fényképeit nézegetvén, Forrás, 1986/1.
VALACHI A.: Tákolmányok ősformái, Fotóművészet, 1987/4.
HORVÁTH D.: Különmúzeum fényképekből, Tiszatáj, 1987/5.
PETÁNKOVICS K.: Hagyományos halászat a hazai vizeken, Ethnographia, 1995/1.
P. SZABÓ E.: Pásztoremberek, halászok, ősépítmények, Fotó, 1996/5.
GALGÓCZY ZS.: Műfajok határán, világok találkozásánál, Fotóművészet, 1998/1-2.
